Indiai gasztrotúra magyarul

Aloo paratha - burgonyával töltött lepény

2020. március 27. - Ági Helló Curry

Régen jutottam rendesen a bloghoz, de már annyira vágytam ismét indiai ételre és blogolásra, hogy tegnap eldöntöttem, ma nagyon korán kelek és készítek egy kis indiai reggelit. Maradt ki héjában főtt burgonya, így egyből beugrott az aloo paratha, azaz a fűszeres burgonyával töltött lepényke.

Laktató reggeli, de lehet ebédre és vacsorára is fogyasztani, minden étkezésnél megállja a helyét. Salátákkal, csatnival, raitával vagy savanyúsággal is fogyasztható. Én most pikkpakk összedobtam hozzá egy sárgarépa raitát. Recept ITT elérhető, azzal a különbséggel, hogy ez most tisztán sárgarépából készült. 

Legfrissebb tartalom mindig az instán--> @hellocurryhun és a facebookon--> Helló Curry

20200327_084415.jpg 

Tovább

Alma csatni

Van már néhány csatni recept a blogon, de ugye a csatnik sora végtelen, elfér még egy pár. A maradék almát, amit még ősszel szedtünk, most már lassan fel kell használni. Van benne néhány olyan darab, amely már nem a szépségével tündököl, na azok csatninak pont megfelelőek. Lehet persze tökéletes almából is készíteni, de semmi baja nem lesz, ha a megviselt darabokat használjuk fel.

No és ugye alma csatniból is van többféle verzió, én most egy olyat hoztam, amihez nem kell különleges fűszer, könnyen, gyorsan elkészül, nem igényel nagy szaktudományt és speciális fűszerkészletet sem.

Pakórák isteni kísérője:-)

Legfrissebb tartalom mindig az instán--> @hellocurryhun és a facebookon--> Helló Curry

20200201_105047.jpg

Tovább

Fokhagymás céklasaláta

Laci barátom, aki szakács (is) és az orosz konyha tudora (is) adott nekem régebben néhány céklás recept ötletet. Aztán persze ahogy megcsináltam néhányszor, átalakult a mi ízlésünk szerint. Valahogy így, úgy hogy bocs Laci, de ez már nem a te recepted, de tudod, hogy imádlak és köszi:-)

img_20191229_095141_229.jpg

Tovább

Banánmentő csokis süti

Úgy sejtem minden családban alakul úgy néha, hogy marad otthon egy-két barnulásnak indult banán. Nálunk a gyerekek nagyjából az első folt megjelenése után nem eszik meg ezeket a banánokat, én meg alapból nem nagyon eszek belőle, úgy hogy ezekből lesz a turmix, smoothie vagy ez a nagyon finom csokis-banános süti. Gyors kevert sütiről van szó, nem nagyon kell vele szöszmötölni.

20191117_193116.jpg

Tovább

Gajar halava - indiai répapuding

Indiában most van a Diwali, azaz a fény ünnepe. Olyan nagy ünnep ez náluk, mint nálunk a Karácsony. Együtt a család, az asszonyok sütnek, főznek és édességeket is készítenek. Így hát ma én is készültem egy indiai édességgel, a gajar halavával. Tegye fel a kezét, aki el tudta képzelni a répát pudingként azelőtt, mielőtt halott erről az indiai édességről. Pedig nagyon finom, mi több, nálunk ebéd után seperc alatt elfogyott:-)

20191027_181136.jpg

Tovább

Burgonyás káposzta szabdzsi

Itt a szeptember, beindult az élet a családdal. Iskola, edzések, külön foglalkozások, felkészítők, stb. Végre kialakult a házirend, már csak meg kell szokni. Még nem mindig tudom, hogy merre van az előre. A héten már főztem indiait, de posztolni még nem sikerült. Tegnap megtörtént az insta poszt, most megírom a receptet:-)

Mivel nagyon kevés időm van, de elég erős indiai vacsora hiányom volt már, egy gyors főzeléket készítettem. Mert ugye a szabdzsi az maga az indiai főzelék. 

A káposzta szabdzsinak is több verziója van, ez most egy paradicsomos verzió, vegetáriánus, vegán, laktózmentes, gluténmentes. És én nem csípősen készítettem, nekem pont a káposzta és a zöldborsó édessége tetszett benne. De természetesen lehet bele chilit tenni:-)

További szabdzsi receptek ITT elérhetőek!

img_20190920_174013_341.jpg

Tovább

Spenótleves pirított csicseriborsóval - Palak chorba

Nem sok leves van még a blogon, ideje pótolnom ezt a hiányosságot. Spenót meg jó sok van a kertben, adta magát, hogy leves készüljön belőle. Jó fűszeresen, egy kis pirított csicseriborsóval. Vegánok tejszín és tisztított vaj helyet kókusztejjel és olajjal tudják elkészíteni.

 img_20190814_164632.jpg

 

Tovább

Paneer tikka - grillezett tejsajt

Július elején vendégbloggerkedtem az Ízes élet online gasztromagazinban ahova az alábbi méltán híres és népszerű receptet vittem.  Izgalmas grillétel, amit grill lapon és sütőben is lehet sütni. Hozzá egy kis mentás joghurt, hagymasaláta és lepénykenyér. Isteni kombináció.

paneer_tikka_resize.jpg

Tovább

Kókuszos szilva csatni

Van most befőzni való szilva bőven és kaptam az alkalmon, hogy egy kis csatnit is főzzek. És milyet!!! Ez a nem lehet abbahagyni kategória. Frissen szinte még melegen csak úgy kiskanállal megkóstolgattuk a felét......Szóval veszélyes, csak óvatosan:-)

Legfrissebb tartalom mindig az instán--> @hellocurryhun és a facebookon--> Helló Curry

img_20190730_193850_266.jpg

Tovább

Magyar cukkini lepcsánka és indiai cukkini pakóra - 2 legyet egy csapásra

Rögtön ott kezdem, hogy az indiai cukkini (vagy tök, azaz lauki) pakóra nem lapos. Van, hogy szeletelve bundázzák, van, hogy reszelve, de akkor inkább labda formára. Most a kalandozás kedvéért lepcsánka formára sütöttem. Illetve burgonyát sem tesznek bele, de mivel illik a kettő egymáshoz, én kipróbáltam. Így is lehet:-)

Na és a sztori: kaptam cukkinit. Gondoltam csinálok belőle lepcsánkát, de már az indiaira is erősen vágytam. És akkor jött az ötlet, hogy felezek. Egy adag magyaros, egy adag indiai. Látni fogjátok a receptúrában, hogy mennyire hasonlóak az alapanyagok és a technika, a fűszerezés az, ami eltér. Egyébként az indiai verzió gluténmentes és vegán. A tócsni nálunk így készül, tudom, azt mindenki máshogy szereti, máshogy szokta meg.

img_20190717_071019.jpg

 

Tovább

Száraz spenót-krumpli főzelék, azaz szabdzsi

Aloo palak szabdzsi

Erről az ételről nem igazán tudtam jó fotót csinálni. Mi tagadás, ronda. És nagyon vega. De a spenótrajongókat semmi sem állíthatja meg!

A szabdzsi az indiai főzelék, ami csak abban hasonlít a magyar főzelékhez, hogy a fő alapanyaga a zöldség. Ezer féle verzió van, van sok szaftos tejszínesebb, vagy paradicsomosabb vegán, és vannak a száraz szabdzsik is. Mindegyik jó fűszeres. Milyen más lehetne? Több szabdzsi receptem ITT elérhető. Most nézzük meg ezt a száraz verziót.

img_20190624_183651_558.jpg

Tovább

Tojás curry

Anda masala

Még Húsvét előtt találtam ki, hogy úgy is marad egy csomó főtt tojás, majd csinálok tojás curryt. Nyugi, nem idáig pihentettem a tojást, csak nem maradt és valahogy idáig nem alakult úgy, hogy legyen itthon elég nem túl friss tojás, amiből ezt meg tudom csinálni. De most eljött az ideje végre végre, mert isteni, tényleg. 6 főtt tojásból 2-3 fő lakik jól, attól függ, hogy milyen és mennyi köret van hozzá. És mivel csütörtök este munkából hazatérés után álltam neki, nem volt időm sokat macerálni a körettel. Ezért a tojásnál használt maradék masalához olvasztottam egy kis vajat és megpirítottam néhány szelet zsemlét. Az már tényleg csak pár perc.

img_20190606_193145_515.jpg

Tovább

Eper halava

Indiai darapuding

Tavasszal természetesen kihagyhatatlan egy-egy epres édesség elkészítése. A halava maga az indiai darapuding. Az alaprecept ezer módon variálható. Ahány ház, annyi szokás, lehet vízzel vagy tejjel felönteni, tehetünk bele mazsolát, olajos magvakat vagy gyümölcsöket. Fűszerezhetjük kardamommal, fahéjjal. Nézzük az én epres verziómat, ebben nincsenek külön fűszerek, én natúran imádom az eper ízét.

img_20190525_143622_199.jpg

Tovább

Brutál fűszeres tojásos lepény reggelire

Anda paratha

Na nézzük mi is az a paratha. A paratha egy Észak-indiai lepény, amit általában reggelire fogyasztanak. Ezer variáció van az elkészítésére, különböző natúr vagy fűszeres tészták, különböző töltelékek és különböző sütési módok. Van, aki hajtogatja, van aki csavarja, van, aki lapogatja. Az anda maga a tojás, tehát most egy tojásos lepényről beszélünk. Rendkívül népszerű a karfiolos, a burgonyás és még a spenótos verzió is.

Most egy fűszeres tésztájú, tojásos, zöldséges verziót hoztam nektek, aminél rafináltan a tojásra sütjük rá a tésztát. Jó csípősen és hidegben egy adag masala chai, melegben pedig egy mangó lasszi kíséretében ütős reggeli! Ebből az adagból 4 nagy paratha lesz és tapasztalataim szerint 1 főnek még sok is az 1 nagy tészta. Így számoljatok vele! Nézzük:-)

Legfrissebb tartalom mindig az instán--> @hellocurryhun és a facebookon--> Helló Curry

img_20190504_085553_239.jpg

Tovább

Burgonya bonda, vagyis fűszeres krumplilabdák bundában sütve

Aloo bonda

Mi is kimaxoltuk a Húsvétot a magyar hagyományok szerint, ma már más ízekre vágytam. Krumpli volt itthon, fűszer mindig van, az ablakban már kezdett az utolsó adag téli korianderem felvirágzani, a kert meg tele van mentával. Így hát burgonya bonda készült joghurtos menta szósszal. Jajj de jól esett!

Ez az étel egész Indiában népszerű street food. Észak-Indiában aloo vadanak, vagy batata vadanak hívják, Dél-Indiában pedig aloo bonda. Fűszerezésében tér el a kétféle verzió. Mi is ez valójában? Fűszeres burgonyagombócok csicserilisztes bundában kisütve. Gluténmentes, ha zöld csatnival készítjük joghurtos dip helyett, akkor laktózmentes és vegán is. Egyébként más cstanikkal is finom, nem kell ragaszkodni a friss fűszerekhez.

Szakavatott szemek rögtön észrevehették, hogy rondák ezek a bondák. Ennek egyetlen banális oka van, kevés volt az olaj itthon. Ugyanis bőséges olajban kellene sütni, hogy a bondák lebegjenek az olajban, akkor lesznek dundus szépségek. Én az utolsó pillanatban vettem észre, hogy nincs ennyi olaj itthon, ezért nem lebegtek, feküdtek labdacsok:-).

img_20190423_104252_679.jpg

 

Tovább