Indiai gasztrotúra magyarul

Helló Curry!

Hagyományos sárgatúró készítése fázisfotókkal

2019. április 18. - Ági Helló Curry

Ha valahol említem a sárgatúrót, kettő reakcióval szoktam találkozni: a) az meg mi? b) jajj, mi azt úgy imádjuk, nem is lehet elképzelni nélküle a Húsvétot. Mi a b) csapatot erősítjük:-)

A sárgatúró egy erősen valláshoz kapcsolódó, húsvéti étel. Főként a görögkatolikus vidékeken ismert, többek között a Hajdúságban és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ezeken a vidékeken annyira elterjedt, hogy akár a római katolikus vallásúak is elkészítették (és készítik a mai napig), a húsvéti vallási szokások jegyében. Több néven ismert: sárga- vagy édestúró, túrócska, illetve szláv eredetű szóval szirikk vagy szirka.  forrás: Wikipédia

Akik nem ismerik, csodálkozva nézik, hogy mégis hogy passzol ez a húsvéti menühöz. A sárgatúró egy enyhén édes, lágy, már már zselés állagúnak mondható kiegészítő a fűszeres sós sonka és a csípősebb torma mellé. Ahol készítenek, ott általában kevesebb főtt tojás van, de azért van az is. Nálunk még kalács is és rengeteg tavaszi friss zöldség vagy saláta is társul mellé. Van mazsolás verzió is, azt ezután fogom elkészíteni.

A fennmaradó író behűtve nagyon finom, vaníliás vagy madártejre hajaz. Pár napig az is fogyasztható. Ha marad...

Legfrissebb tartalom mindig az instán--> @hellocurryhun

img_20190418_082933.jpg

Hozzávalók egy jó 80 dkg-os gömbhöz (ez egy kezdő adag):

10 db tojás

1 liter tej

1 kis csipet só

1 egész fahéjrúd

5 szegfűszeg

3-5 evőkanál cukor

Ízlés szerint lehet beletenni vaníliás cukrot vagy egy kis vaníliát, reszelt citromhéjat és mazsolát is.

 

Kikészítek egy tálat, amibe a túró leve csöpöghet, egy szűrőt és egy pelenka szerű anyagot, amiben fel tudom majd akasztani, vagy fel tudom majd kötni.

Felütöm a 10 tojást egy tálba és nem habarom össze, csak megszúrom a sárgáját, hogy ne maradjon egyben. Kevergetés közben majd úgy is elegyedik. 

img_20190417_202030.jpg

 

Kimérem a tejet egy lábosba, jó, ha vastag aljú, hogy ne égjen könnyen le. A tejbe teszem a tojáson kívül az összes hozzávalót. Felmelegítem. Legyen jó meleg, de nem kell lobogva forrnia. Lassan hozzáeresztem a tojásokat és közben egy fakanállal lassan kevergetem. Így elegyedik is, nem is kap oda hirtelen és maradnak egyben fehér darabok is. Így néz ki, amikor összekeverem:

img_20190417_182638.jpg

Aztán lassú tűzön szinte folyamatosan kevergetve melegítem. Nem kell lapátolni, csak finoman kevergetni. A tojások kezdenek összeállni túrószerű masszává, a tej pedig áttetsző lesz.

img_20190417_202148.jpg

Amikor összeállt, akkor elzárom a tüzet. Így néz ki, mielőtt kiöntöm a szűrőbe.

img_20190417_202307.jpg

Jöhet a szűrés. Tál, benne a szűrő, azon a pelenkaanyag. Ahogy öntöm ki a túrómat, menet közben kikapom belőle az egész fűszereket. 

img_20190417_202623.jpg

Hagyom néhány percet, hogy lecsöpögjön és a pelenkaanyag sarkait felemelve a túró felett azt megkötözve fellógatom, alatta hagyva a tálat, amibe a maradék író csöpöghet. Egy éjszakát pihentetem. Reggel ilyen lesz.

img_20190418_075751.jpg

Kicsomagolom és már tálalható.. Én olyan fél centisre szoktam körülbelül felszeletelni. Mehet is a sonka mellé:-) Néhány napot hűtőben lefóliázva vagy lefedett edényben eláll.  Találtam egy régi képet egyik húsvéti reggelinkről.

img_20190418_091619.jpg

Ajánlom hozzá egyik kedvenc tavaszi salátámat is.

Jó étvágyat és kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://hellocurry.blog.hu/api/trackback/id/tr514772866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apsa2018 2021.03.20. 11:53:40

Mifelénk "szirec"nek mondják.Borsod megye.Mi is minden húsvétkor csináltunk.A beházasodott vejek,vagy menyek is megszerették.

Ági Helló Curry · http://hellocurry.blog.hu/ 2021.04.06. 07:07:30

@Apsa2018: Ezt a kifejezést még nem hallottam rá. Egyébként ez a sárgatúró ilyen, aki megszokja, hogy van, az már nem tudja nélküle elképzelni a sonkatálat.
süti beállítások módosítása