Régen jutottam rendesen a bloghoz, de már annyira vágytam ismét indiai ételre és blogolásra, hogy tegnap eldöntöttem, ma nagyon korán kelek és készítek egy kis indiai reggelit. Maradt ki héjában főtt burgonya, így egyből beugrott az aloo paratha, azaz a fűszeres burgonyával töltött lepényke.
Laktató reggeli, de lehet ebédre és vacsorára is fogyasztani, minden étkezésnél megállja a helyét. Salátákkal, csatnival, raitával vagy savanyúsággal is fogyasztható. Én most pikkpakk összedobtam hozzá egy sárgarépa raitát. Recept ITT elérhető, azzal a különbséggel, hogy ez most tisztán sárgarépából készült.
Legfrissebb tartalom mindig az instán--> @hellocurryhun és a facebookon--> Helló Curry
Hozzávalók 6 db-hoz, ez egy 4 fős családnak elég:
tészta:
30 dkg liszt
csipert só
1 evőkanál olaj
kb. 2 dl meleg víz
töltelék:
30 dkg hajában főtt burgonya
1 kis fej hagyma
2 cm-es gyömbérdarab
2 egész zöld chili
1 teáskanál só
1,5 teáskanál őrölt koriander
1 teáskanál mangó por (elhagyható)
0,5 teáskanál őrölt chili por
1 evőkanál friss zöld aprított koriander
sütéshez olaj vagy ghee
(vegánok nem használnak gheet, mert az állati eredetű, nekik más zsiradék javasolt)
Először is a tésztát készítjük el, hogy tudjon pihenni. Egy tálba kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a sót és az olajat, kézzel átmorzsolgatjuk, hogy az olaj egyenletesen eloszlassuk. Lassan hozzáadagoljuk a vizet, először csak a felét, átgyúrjuk és utána már csak annyit teszünk hozzá, hogy jó rugalmas, nem ragadós tésztát kapjunk. Valószínűleg nem fog kelleni a 2 dl, de lisztje válogatja. Tehát van egy alaposan átgyúrt rugalmas tésztánk, gömböt formálunk belőle és a tálba helyezve letakarva félretesszük pihenni, 25-30 percre. Ezalatt előkészítjük a többi hozzávalót.
A hajában főtt burgonyát megpucoljuk és tálba tesszük, kicsit megtörjük. A hagymát nagyon apróra felaprítjuk, és ezt is hozzátesszük. Tényleg legyen apró, mert a nagyobb darabok át fogják szúrni a tésztát. A gyömbért is megpucoljuk és lereszeljük, hozzátesszük. A zöld chilit megmossuk és aprítjuk, ez is mehet hozzá. Rászórjuk a porfűszereket, a sót és a felaprított koriander levelet. Most jó alaposan átkeverem, villával, kanállal vagy kézzel. Legyen szépen átdolgozva. Maradhatnak benne kisebb burgonya darabok, de a fűszerek mindenhova jussanak el. Amikor átkevertem, 6 db nagyjából egyenlő gombócot formálok belőle.
Kikészítek egy tapadásmentes serpenyőt és a zsiradékot a sütéshez. Kikészítem a gyúródeszkát és egy tálkába rakok egy kevés lisztet, ebben fogom a tészta gombócokat megforgatni. A megsült parathákat én rácson szoktam kihűteni, azt is kikészítem.
Most eltelt a kb. 25 perc. Fogom a tésztát, 6 nagyjából egyenlő darabra szedem szét, gombócot formálok belőle, kicsit lelapítom, megforgatom a lisztben és letakarva félreteszem. Na most jön az első tészta. A deszkát nemigen kell lisztezni, hisz a tészta rugalmas és meg is forgattuk már lisztben. De ha ragad, akkor lisztezzük inkább meg egy kicsit.
Szóval a tészta, a képek segítenek:
1. Kézzel lapogassuk kicsit el a deszkán és nyújtsuk is ki olyan 7 cm átmérőjű körre.
2. Helyezzük rá a burgonyagombócot és bugyoláljuk be a tésztával körbe, egyenletesen, a tetején összedolgozva.
3. Megint lapogassuk meg először kézzel finoman, figyelve, hogy a tészta maradjon kör formájú.
4. Most a nyújtófával lassan, nyugodtan, nem kapkodva szépen nyújtsuk ki néhány mm-es vastagságúra, többször megforgatva. Rugalmas a tészta, ha nem kapkodunk, nem fog kiszakadni.
5. Hevítsük fel a serpenyőt és olyan fél teáskanálnyi zsiradékot tegyünk rá. Közepes lángon sütjük a parathákat, amikor már meleg a serpenyő, mehet rá az első.
6. Halljuk, ahogy serceg. A paratha tetejére is tehetünk most kicsi zsiradékot. Nagyjából 1 percenként át kell forgatni, de csak pár forgatás és szép aranybarna lesz, fel is fog helyenként hólyagosodni.
7. Amikor mindkét oldala kész, rácsra tesszük kihűlni, mert tányéron az alsó része nagyon be fog nedvesedni, ragacsosodni.
8. Így teszünk a maradék öttel is.
Végül tálaljuk.
Jó étvágyat!