Indiai gasztrotúra magyarul

Házi zsemle teljes kiőrlésű liszttel

2018. november 10. - Ági Helló Curry

Rögtön az elején leszögezném, hogy csak fele arányban teljes kiőrlésű az a liszt. Nehogy szó érje a ház elejét:-) Nem egy bonyolult recept, mégis finom, olyan igazi hétvégi reggeli csoda!

Anno az egészségesebb lisztekkel úgy kezdtem el foglalkozni, hogy vettünk egy kenyérsütő gépet és én rögtön úgy gondoltam, megmutatom a világnak, hogy kell rozskenyeret sütni. Fogtam egy kiló rozslisztet, beleöntöttem az edénybe az egyéb hozzávalókkal és sikerült sütnöm egy téglát. Brutál kemény volt. Viccből még földhöz is vágtam, kis híján feltörte a padlókövet. Nincs mese, tapasztalattal tanul az ember, rájöttem, hogy ezt így nem lehet. Nézzünk egy sima fehérlisztes alap receptet és cseréljük le először csak a 10%-át egészségesebb lisztre és tapasztaljuk meg, hogy mit csinál. Első nagy tapasztalat, hogy a rozsliszt és a teljes kiőrlésű liszt több nedvességet vesz fel. És nehezek, ragadósak, ha csak magukban használjuk. Nekem legalábbis ez a tapasztalatom. Innen az évek alatt kialakult szépen néhány recept.

No és vissza az elejére, szabadság alatt egyik reggel eszembe jutott, hogy meglepem a családot reggelre friss zsemlével. És ha már én sütöm, nem sima fehér zsemle lesz. Elő is kaptam a kenyérsütőt, amit én leginkább dagasztásra és kelesztésre használok. Természetesen kézzel is elkészíthető ez a recept. Nézzük!  

img_20181102_093708_456.jpg

Hozzávalók 10 db zsemléhez:

35 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt

35 dkg fehér búzaliszt

1 csomag szárazélesztő

1 csipet cukor

4 dl langyos víz (vagy kicsit több, ha kívánja)

1 evőkanál olaj

1-2 teáskanál só

magvak a szóráshoz

1 dl langyos vízben elkeverem a cukrot és a száraz élesztőt, félreteszem. Kimérem a liszteket, beleteszem a kenyérsütő edényébe, hozzáadom a sót és az olajat. Felöntöm az élesztős és a maradék vízzel. Megindul a keverés. Egy-két perc és már látom, hogy milyen állagú a tészta. Itt tudok még egy kis vizet tenni hozzá. Arra kell figyelni, hogy a teljes kiőrlésű liszt kelés közben is von el nedvességet, emiatt itt még egy lehelletnyit legyen inkább lágyabb a tészta, mint kemény, száraz. Nálam egy óra alatt van meg a dagasztás és a kelesztés. Ez idő alatt kikészítem a gyúródeszkát, a tepsit kibélelem sütőpapírral, és egy kis tálban kikészítek egy adag vizet és egy ecsetet a kenéshez. Van itt még idő, valamilyen kencét is lehet készíteni.

Tészta megkelt, kiborítom a lisztezett deszkára és picit átgyúrom, csak egy perc alatt. Hengert formázok belőle és felvágom 10 egyenlő részre. Kézzel megformázom zsemle alakúra, ráteszem a tepsire úgy hogy legyen azért kétujjnyi távolság köztük. Félreteszem nem hideg helyre kelni. Bekapcsolom a sütőt 210 fokra. Amikor felmelegedett, megkenem a zsemléket vízzel, megszórom tökmaggal, szezámmaggal, vagy amit szeretünk és kívánunk épp és betolom a sütőbe.

Amikor már szép színe van, kiveszem a sütőből, még egyszer megkenem vékonyan vízzel és félreteszem kihűlni. 

Utána fogyasztható. Remélem nektek is sikerül, nekünk bearanyozta a reggelünket!:-)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hellocurry.blog.hu/api/trackback/id/tr814363187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.