Indiai gasztrotúra magyarul

Mindenmentes cukkini szabdzsi

2017. szeptember 28. - Ági Helló Curry

Sziasztok!

Itt vannak az utolsó napsütéses napok, még van pár cukkini és sok paradicsom a kertben, jöjjön hát egy nyárzáró szabdzsi, azaz indiai főzelék.

img_269_b.jpg

 

Hozzávalók:

1 közepes nagyságú cukkini, megpucolva, magok kiszedve, kb. 2 cm-es darabokra felvágva

1 közepes hagyma

2 szép érett piros paradicsom

2 gerezd fokhagyma

3 cm-es gyömbér

1/2 kiskanál fekete mustármag

1/4 kiskanál egész római kömény

1 kiskanál chili por

1 kiskanál őrölt koriander

1 kiskanál őrölt római kömény

1/2 kiskanál kurkuma

1 kiskanál garam masala

1 kiskanál só

2-3 ek olaj

friss petrezselyem vagy koriander díszítéshez

 

Csináljuk egyszerűen, ahogy azt már az első receptemben is írtam. Egy vágódeszka egyik felén apróra vágjuk a hagymát, mellette konyhai reszelőn lereszeljük a fokhagymát és a gyömbért. Ugyanezzel a reszelővel egy tálkába a paradicsomot félbevágva lepürésítjük, héja nem kell. Fűszereket magunk mellé készítjük, a porfűszereket kis tálkába a garam masalán kívül kimérjük.

A feldarabolt cukkini kockákat egy magas falú serpenyőben kevés olajon erősebb tűzön megpirítjuk éppen csak annyira, hogy legyen egy kis színe és ne essen szét. Kiszedjük az edényből, félrerakjuk pihenni, ha kell, pótoljuk az olajat a serpenyőben és jöhet a római kömény és fekete mustármag pirítás. Akkor jó, amikor a római kömény illatát már érezzük és a fekete mustármag elkezd pattogni. Ekkor beletesszük a deszkáról a hagymát, a fokhagyma és gyömbér pépet, pirítjuk pár percet és levesszük közepes lángra a tüzünket. Most hozzátesszük a kikészített porfűszereket (chili por, római kömény, koriander és kurkuma), szintén pár perc pirítás és jöhet a paradicsompüré. Összekeverjük, főzzük kb. 8 percig, hogy a paradicsom besűrűsödjön. Beletesszük a sót, a pirított cukkinit és a garam masalát még két perc főzés és kész is. Tetejére frissen vágott petrezselymet vagy koriandert teszünk. Bármelyik lepénykenyér vagy rizs is illik hozzá, de anélkül is fenséges:-)

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://hellocurry.blog.hu/api/trackback/id/tr2412909890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emmaking 2017.11.22. 20:15:49

Még nem kóstoltam de nagyon jól néz ki!!!!!!!